Gluténmentes napló

Drogellenes intézkedésekről határozott a kormány

A kábítószer-problémák megelőzését segítő intézkedésekről, kínálatcsökkentési beavatkozásokról, továbbá a kezelés, ellátás, felépülés rendszerének fejlesztéséről hozott határozatot a kormány.

 

    A Nemzeti Drogellenes Stratégia 2017-2018. évekre vonatkozó szakpolitikai programjáról szóló határozat a Magyar Közlöny pénteki számában jelent meg.


    A program feladataira az idei költségvetésben – a korábbi évek maradványelszámolása során – 318 millió forintot kell biztosítani, a jövő évi költségvetésben a kábítószer-fogyasztás megelőzésével kapcsolatos feladatokra több mint félmilliárd forintot fordítanak.


    Az egészségfejlesztés és kábítószer-megelőzés rendszerének fejlesztése az óvodákra, iskolákra, gyermekvédelmi intézményekre, javítóintézetekre is kiterjed. Rögzítik, hogy családok széles körű bevonása mellett, a pedagógusok, mentálhigiénés és más szakemberek továbbképzésével kell segíteni a drogmegelőzési és -kezelési feladatok hatékony ellátását, továbbá hogy támogatni kell a felsőoktatási hallgatóknak szóló egészségnevelési és sportszolgáltatási ismeretterjesztő anyagokat. Ezen felül rögzítik azt is, hogy el kell végezni a megelőző-felvilágosító szolgáltatás (elterelés) hatásvizsgálatát.


    A kezelés, ellátás, felépülés rendszerének fejlesztése keretében a korai kezelésbe vételre irányuló célzott beavatkozásokra, a javallott megelőzési tevékenységekre is kiterjed a program. Kiemelték, hogy javítani kell a veszélyeztetettek azonosítására alkalmas szűrővizsgálatok elérését és alkalmazását, valamint a tanácsadásokhoz történő hozzáférést, továbbá intézkedési tervet kell kidolgozni a hátrányos helyzetű lakosság körében beazonosítható kábítószer-használat visszaszorítása érdekében. Rögzítették továbbá, hogy támogatni kell a már létrejött, gyermek- és fiatalkorúak addiktológiai ellátását szolgáló intézmények hatékony működését. Ezen felül pedig bővíteni kell az egészségügyi és a szociális ellátórendszer szenvedélybeteg-ellátási szükséglethez igazodó kapacitásokat, különös tekintettel a droghasználók kezelését szolgáló közösségi, “alacsonyküszöbű és rehabilitációs ellátások fejlesztésére” – írták.


    A kínálatcsökkentési beavatkozások rendszerének fejlesztései között jelezték, hogy rendszeres időközönként biztosítani kell az új pszichoaktív anyagokra vonatkozó szabályozás hatásvizsgálatát. Modern műszerek és eszközök beszerzésével kell biztosítani az új pszichoaktív, illetve kábítószergyanús anyagok gyors és hatékony vizsgálatát. A nyomozati munka támogatása érdekében tovább kell fejleszteni a szakértői háttér technikai felszereltségét műszaki berendezések beszerzésével.


    A drogellenes stratégia az “emberi és társadalmi erőforrások mobilizálása” címen is határozott meg feladatokat. Ezek között említették, hogy folyamatosan támogatni kell a Kábítószerügyi Egyeztető Fórumok helyi szerepvállalását, illetve koordinációs tevékenységét. Biztosítani kell az új pszichoaktív anyagokhoz kapcsolódó információcserét, az úgynevezett korai jelzőrendszer informatikailag támogatott működését. Ezen felül támogatni kell az addiktológiai ellátórendszerben dolgozó szakemberek képzését, továbbképzését, valamint segíteni kell a kábítószer-probléma kezelésében érintett, addiktológiai ismerettel nem rendelkező szakemberek “érzékenyítését”, szakmai fejlődését, valamint a hazai és nemzetközi kábítószerügyi kutatási programokat.

 

Kitértek továbbá arra is, hogy a biztonságos szórakozás feltételeinek megteremtése érdekében felül kell vizsgálni a szórakozóhelyekre, a vendéglátó-ipari egységekre vonatkozó szabályozást, továbbá támogatni kell a biztonságos szórakozás megteremtését célzó programokat.

 

MTI

 

 

 

http://egeszsegmarket.hu/

 

http://diszkontdieta.hu/

 

 

Kommentek


Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be:

| Regisztráció


Mobil nézetre váltás Teljes nézetre váltás
Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az nlc-re!